Rafael Kórház

Tárgy: Re: Rafael Kórház Hétf. Júl. 20, 2009 12:40 am

-Hát... az intézetre emlékeztet. amikor csak tudtam megszöktem, aztán meg a betegszobán kötöttem ki. Az ott töltött öt évem felét legalább a betegszobán töltöttem... Mrs. Black-el... hát nem volt valami kellemes és értelmes időtöltés.*kissé undorodva mondja ki a nevet. Sose szerette az undok és ronda ápolónőt, aki belegyömöszölt egy rakás nyugtatót folyton, hogy aludjon. És persze mindezt injekció formájában, és Tua fél a tűktől... talán ez az egyetlen, amitől frászt kap, pedig amúgy nem félős típus. És egyideje ezzel is próbál megbarátkozni, vagyis megszüntetni ezt, egy két aprósággal. *
-Szeretsz mások után menni? Mert én nem...ha folyton azt tenném, amit mások tesznek és elvárnak, nem lennék az, aki vagyok. *vonja meg a vállát és elmosolyodik. Igazából még senkinek sem esett baja, ha megnézte, hol is lakik, csak azok nem mernek a ház közelébe sem menni, akik a hű de bátor álarca mögött igen is gyáva alakok, és félnek mindentől, ami nem magyarázható racionálisan. *
-Hm... szép tőled. Bár tényleg az volt az eredeti terv, csak aztán mégse sikerült. Asszem szerencsém volt veled... *hálás pillantás és egy mosoly is megjelenik az arcán, bár ez nem feltétlenül jellemzi, főleg nem nyilvános helyen, mert olyankor kötekedős és mogorva, ez nála a norma. *
-Nem félek... tudod, úgy is a kutatás a feladatom. Ha lelépnél, megtalállak... *emeli a levegőbe a mutatóujját rámutatva a fiúra, és mutatja is torka elé téve, hogy ha lelépne, neki annyi is, aláírta a halálos ítéletét, mert Tua tényleg megtalálja. Túl kicsi ez a vidék ahhoz, hogy eltűnhessen előle, és nincs menekvés.*
-38-as Smith and Wesson. 9 miliméteres ezüstgolyókkal. Anno Coltom volt, de történt vele egy kis baleset. *húzza el a száját kicsit, igazából csak egy nagyobb balhé megviselte, és akkor kapott újat. *
-Gyorsan gyógyulok.*mosolyodik el, mrt hát ez igaz is, nem kell őt félteni túlzottan. Különben is rossz pénz nem vész el. Egészen jól van már, lassan fel is tápászkodik, és a párnának dőlve felül, aztán meg magára húzza ismét a takarót, nincs amit nézni rajta. Vagyis lehet, hogy van érdekes Garciának, csak nem hagyja, hogy bámulgassák.*
-Hülyeséget? Ezeknek? Akkor néztek volna hülyének, ha az igazat mondod... *válaszol, majd kissé meglepődik, amikor hirtelen Garcia menni akar. És hát mert Tua nem változik, most is megjegyzi, amit gondol.*
-Hová sietsz? Csak nem vagyok ennyire ijesztő, hogy máris eltűnnél? *kérdezi, kíváncsi tekintettel nézve a másik arcát, és várja egyelőre a választ.*

Tárgy: Re: Rafael Kórház Hétf. Júl. 20, 2009 6:47 pm

- Ohh… *néz kicsit elkerekedett szemekkel az ágyban fekvő Tua-ra, mert nem gondolta volna, hogy a lány intézetben nevelkedett… mármint, honnan is gondolta volna? Ezt annyira nem lehet látni az emberen, Tua meg egész normális lánynak néz ki. Azt leszámítva, hogy pisztollyal és késekkel szaladgál vámpírokat és egyéb ocsmányságokat ölni az éjszaka közepén… ez azonban őt meg cseppet se zavarja, hisz ha a lány így jól érzi magát, akkor egészségére… valamivel el kell magát foglalnia *
- Mások után menni? *néz kicsit elhúzott szájjal Tua-ra, majd karba teszi a kezét* Mért gondolod azt, hogy én szeretek másik után menni? *tán lehet a lány pont most tapintott rá egy érzékeny pontra, ugyanis ezt a témát Garcia esetében kicsit nehéz elmagyarázni. Hisz alapjába véve szabad típus a srác, de valami támpont mindig is kell neki… bár mostanság meg pont ez hiányzik az életéből, ami miatt egyelőre csak keresi a helyét, meg tán a végzetét…*
- Hmm… *vonja meg a vállát, és kicsit elvörösödik… nem kell őt azért ennyire megdicsérni, hisz csak tette, amit tennie kellett. Még se hagyhatta volna ott csak úgy Tua-t a templomban elájulva vérző sebbel*
- Ho-hóó… nem olyan biztos az. *kacsint egyet a lány felé, majd elneveti magát és újra beletúr a hajába, ami most így eléggé össze-vissza áll neki*
- Ühüm… *figyelmesen hallgat, majd persze Tua pisztolya is eltűnik a kabátja zsebében* Nekem két 45-ös Colt-ból kialakított pisztolyom van. *mondja, majd ellentétes kezeivel előhúzza kabátja alól a két pisztolyt* Ebony és Ivory… *mutatja fel a lány felé fordítva pisztolypárosát* Még a tanítóm, vagyis… hát azért a tanítóm még sem volt, hanem… *nem igazán tudja, hogy Lady-t minek is nevezze, hisz a nő nem volt hivatalosan a mestere, még is sokat köszönhet neki* Egy számomra fontos embertől kaptam… *sóhajt egyet, majd ha senkit se izgat a két pisztoly, visszateszi őket a helyükre. Azonban ha esetleg Tua-t még is érdekelné a két fegyver, akkor oda is adhatja neki pár percre*
- Az a jó… *mosolyodik el ő is, majd míg a lány feljebb ül, kicsit elfordítja a fejét. Ugyanis nem szeretne kukkolni… így már nem, hogy Tua ébren van *
- Nem sietek sehova… *fordul vissza a lány felé, majd kicsit elbizonytalanodik* Csak gondoltam, hogy tán már egyedül akarnál maradni, vagy… *mondja kicsit halkan, majd pár pillanatra elbambul és csak néz maga elé* Dehogy! Képzeld el, hogy kicsit se vagy ijesztő… *néz végre le Tua-ra, majd akkor, ha még maradnia kell, levágja magát vissza a székbe*

Tárgy: Re: Rafael Kórház Hétf. Júl. 20, 2009 10:36 pm

*Hát belegondolva, vagy kinézik belőle, vagy nem, hogy 5 évet intézetben töltött az anyja halála után, de végül is az tette azzá, ami lett. Ha az anyja nem halt volna meg, akkor talán ő is rendes családanya lenne már, egy-két gyerekkel a nyakán, mint az anyja ennyi idősen. De ez nem így van, mert neki sokkal fontosabb a bosszú, és ez a fajta élet, ami őt jellemzi. *
-Hogy miből gondolom? Hát abból, hogy aki hisz a mendemondáknak, és fél attól, hogy kinézik, az elkerüli messzire a házam... mert ott én vagyok a sötét és félelmetes boszorkány, aki az éjszak lényeivel, szellemekkel és az ördöggel cimborál. Bár ezt kihagynám a meséből, nem igaz egyik sem... csak nagy a szám, és éjszaka mászkálok a temetőben, meg minden ilyen fura helyen, mert az a feladatom, hogy felderítsem az éjszaka lényeit, hogy a vadásznak, akihez tartozom a rendben, könnyebb legyen megölnie. Bár, van olyan is, hogy megelőzöm, mert néha észrevesznek és támadnak. Bizonyára sokat érhet a fejem vérszívó körökben... de nem harapok. *mondja, bizony sokan csak azért tartanak tőle, mert valaki azt mondta hogy ennyire meg ennyire veszélyes. Pedig egyszerűen csak kicsit más, de itt az embereknek minden más veszélyes és rossz, mintha a középkorban élnének, és az inkvizítorok korát élnék, amiről még az anyja mesélt. Állítólag egyik ük-ük nagyanyját meg is égették, mert boszorkány hírében állt. Szerencsére a máglya nem divat, vagy lehet, ő is oda kerülne. *
-Sokan mondták már ezt... de a többségük már porlad.*mosolyodik el, látta a fiú, mit művelt a nosfival. Bár akkor nem éppen őt kereste, hanem egy farkast. De az is meglett, kicsit később. És tényleg megtalálja, akit meg akar, mert megmozgat mindent, ha el akar érni valamit. *
-Megnézhetem? *kérdezi a pisztolyokra pislogva, és ha odaadják, akkor a kezébe is veszi, és megforgatja, majd visszaadja.*
-Igazán szépek. Ilyet igaz nem láttam még... de látszik rajta, hogy kicsit fel van turbózva, meg eredetileg Colt volt. Vagány... az enyém csak sima, bár nem szokás ezüsttel töltött tárral mászkálni. Igaz, ezek a szerencsétlenek nem tudják, hogy azzal jobban járnának, csak röhögik, hogy biztos nincs a helyén az eszem...*húzza el a száját, sose értette, minek kell azon csámcsogni, hogy ha valaki másképp csinál valamit, és minek kell hülyének nézni, noha lejet, hogy éppen az az okosabb és tapasztaltabb.*
-Hm... igazából ahhoz csak hozzászoktam, mert nem volt választásom. De nem kényszer, nem muszáj maradnod...*mondja, majd arra, hogy nem ijesztő, elmosolyodik. *
-Biztos vagy ebben?*kérdezi meg végül, majd megpróbálja elérni közben a széken a ruháit, leesett a nikotinszintje. Ha sikerül megkaparintania a dobozt, akkor rá is gyújt, nem igazán érdekli, hogy ez éppen egy kórházi szoba, és nem feltétlenül elfogadott, hogy itt cigarettázzon. Mikor is tette ő azt, amit mások elvártak.*

Tárgy: Re: Rafael Kórház Kedd Júl. 21, 2009 4:21 pm

Az ember életében mindig is vannak olyan dolgok, amik befolyásolják az életét és a személyiségét. Ő is emlékszik még most is arra, amikor két éve egy véres kést szorongatott a kezében. Rémálmaiban sokszor visszatér az a pillanat, amikor nővére ott fekszik vérbe fagyva a konyhájuk tiszta csempéjén, ő pedig a fürdőszobában riadtan próbálja lemosni a lány vérét a kezéről, ami egyébkén már rég tiszta volt, de ő még is tovább dörzsölte. És tán, ha az ő életében ez nem történik meg, akkor még mindig otthon élne a szüleivel, ahol ugyan úgy veszekedések lennének majdnem minden nap az örökös beszólogatásai és nyavalygásai miatt, és nem itt lenne az isten háta mögött, hogy üldözze a saját végzetét…
- Ahham… értem. *bólint egyet, majd közben próbálja elképzelni, ahogy Tua hosszú fekete köpenyben mászkál a temetőben, kezében pedig békanyelvet és patkányfarkat szorongat, és azzal próbálja életre kelteni a holtakat. Hát eléggé vicces látvány, ami képzeletbeli szemei elé tárul, így inkább gyorsan el is kergeti gondolatait, és újra a lányra figyel*
- Bár lehet, ha jobban ismernének, nem félnének tőled… mert szerintem tényleg nem vagy ijesztő. *mondja bíztatóan a lány felé, aki azonban lehet pont hogy direkt akarja fenntartani azt a látszatot, hogy ő mennyire is félelmetes. Mert azért igaz, egy rózsaszín ruhás balerinától biztosan nem félnének a vámpírok és egyéb éjszakai randaságok*
- Áhhám… hát rögtön összecsinálom magam. *neveti el magát, bár el tudja képzelni, akármilyen nagy is a szája, Tua-val szemben nem lenne semmi esélye sem. Mert igen is emlékszik, hogy múltkor milyen profin kicsinálta azt a vámpírt a parkban, és tudja, hogy ő meg még zöldfülű a lányhoz képest, így akár Tua bekötött szemmel is ki tudná csinálni*
- Persze. *mondja, majd oda is nyújtja a lánynak a két pisztolyt, hisz nyugodtan meg lehet nézni. Bár igaz félti azért a drágaságait, de nem, mintha ő olyan jól tudna rájuk vigyázni. Mikor megkapta őket, olyanok voltak, mintha vadonatúj lenne mind a kettő, pedig állítólag Lady már kb. tíz évvel ezelőtt csinálta őket. De egy karcolás sem volt rajtuk. Bezzeg már mióta nála van a pisztolypáros… Igaz néha törölgeti őket, általában még is tele vannak ujjlenyomatokkal és már van rajtuk pár karcolás is*
- Ja, hát igen… Aki csinálta értett a pisztolyokhoz, meg persze még jó sok más fegyverhez. *pl. Lady egyik nagy kedvence az az aknavető volt, amit ugyancsak ő turbózott fel. A végéhez volt szerelve egy jó éles szuronyféleség, amivel aztán pár vámpírnak leoperálta a fejét… Garcia sokszor csak lesett is, hogy azt a jó nagy aknavetőt hogy tudta olyan ügyesen forgatni*
- Igaz én csak sima töltényeket használok… *pislog le Tua-ra, hisz most aztán eléggé tudatlannak érzi magát. Pedig régen neki is mondták, hogy az ezüstgolyó hasznosabb, csak errefelé nem igazán tudott azt szerezni, meg sokszor ki is ment a fejéből. Bár néha még hetekkel ezelőtt a boltokban is enyhén hülyének nézték, mikor ezüst golyót akart volna venni*
- Áhh… szívesen maradok, ha nem zavarok. *mondja, majd kicsit fészkelődik még a székben, de hamar rájön, hogy úgyse tud abban kényelmesen ülni*
- Teljes mértékben. *mosolyog Tua felé, majd végignézi ahogy a lány megkaparintja a cuccait és rágyújt a cigire. Őt egy kicsit se zavarja, ha valaki rágyújt, régebben ő is dohányzott, csak aztán valahogy leszokott róla, ami azért is történhetett meg, mert úgy igazán sose kapott rá*

Tárgy: Re: Rafael Kórház Kedd Júl. 21, 2009 11:52 pm

-Ezt azért ne nagyon hangoztasd... Még a végén közkedvelt lennék. Neem... ez így tökéletes. A pár létező barátom tudja, hogy milyen vagyok igazából, a többieknek meg jó az, amit elképzelnek, bár talán kissé lazábban is vehetnék. Ha nem a 21. században élnénk, talán már máglyára is küldtek volna boszorkányság vádjával, pedig csak az a feladata a rendnek, hogy megvédjük őket, hogy minél kevesebb vámpír vadásszon rájuk... de hálátlanok.*az első mondatnál még kissé fenyegető felkiáltójelként emeli fel a mutatóujját a levegőbe, majd aztán le is engedi, a továbbiakban csak elhúzza a száját, kissé keserűen. Igaza van abban a fiúnak, hogy azért Tuának jól is jön ez az image, mert így megvan egy elegendő mértékű hírhedtsége ahhoz legalább, hogy a titok titok maradjon a rendről. Magyarázkodni teljes mértékben utál úgy is, így meg nem nagyon kell. A következő megjegyzésre ő csak nevet, azért nem feltétlenül bánt ám mindenkit, az áldozatai egytől egyig vámpírok meg várfarkasok voltak, vagy kisebb más vérlények, embert nem ölt még, egyszer vágta csak bele valakinek a kezébe a kést, meg voltak már fenyegető szavai... de nem igazán tett semmit, nem kegyetlen, még ha azt is mondják, és nem gyilkos. Csakis önvédelemből ölt eddig, muszáj volt, és ha valaki igazán ismeri, akkor tudja, hogy mennyire nehezen viseli ezt mind a mai napig, nem csak úgy jókedvében ivott sokáig. Már abbahagyta, de nehéz... a cigi azért még létszükséglet, főleg egy kis fűvel feldobva, ha már totálisan ki van bukva. Csak erről nem kell tudni senkinek... Közben megnézi a pisztolyokat, nem kell ám félteni, vigyáz ő az ilyesmire. Csak aztán az ő fegyvereire is tessék vigyázni.*
-Pedig az ezüst hasznosabb... mondjuk vámpírnak mindegy, a lényeg, hogy a szívébe lőj, de vérfarkasnál simán halálos szinte bármilyen seb, amit ezüst okoz, ezért vannak ezüstből a kések is. *mondja, és az igazat megvallva ha az ember ismeri itt a helyeket, akkor eléggé könnyen juthat ilyesmihez. Csak pár kapcsolat kell, és máris fegyverek terén lehet válogatni, Tua meg tudja ilyen téren mi hol terem. *
-Úgy tűnik, hogy nem szólnék, ha zavarnál? Ahhoz túl nagy a szám, hogy befogjam... *mosolyodik el, tény, hogy ő mindig kimond mindent, amit gondol, sőt néha gondolkodás nélkül is beszól, sose érdekelte, hogy kit mennyire zavar ez, bár... mégis... van akinél direkt csinálja, hogy öli az agysejtjeit.*
-Hát... te tudod. *ingatja meg a fejét, majd meggyújtja a cigit, és máris elkezdi beszívni a füstöt, meg aztán kifújni. *
-Remélem nem zavar. Esetleg kérsz egy szálat?*kérdezi, Garcia felé nyújtva a dobozt. Aztán hála a jó égnek hamarosan egy ápolónő is megjelenik azzal a céllal, hogy újrakösse a sebét, de a cigifüst elől inkább elmenekül, főleg, hogy Tua még hozzá is járul az elijesztéshez, kibökve, hogy már ezt se lehet, mi a fene, márpedig akkor is fog. Na jó, nemsokára már az orvos is megjelenik, ebben biztos, addig viszont elszívja a szál cigit. *
-Amúgy meg... nem tudom, mivel is foglalkozol. Kíváncsi vagyok, mire kellhet két ilyen pisztoly, mert az ember nem tart ilyeneket csak úgy önvédelmi célra. *jegyzi meg, aztán hamarosan el is nyomja a cigit, enyhe piromán hajlamait kiélve természetesen a kis éjjeliszekrény sarkán, ami kormosodik is. Tényleg csak kíváncsi, mert ezek a pisztolyok szépek, és tényleg keményen át vannak alakítva ahhoz, hogy valaki csak úgy tartsa őket, hogy ha esetleg úgy adódik, akkor előhúzza és elijedjen tőle a fél város. Nem ezek használatra voltak tervezve és alakítva, talán mindjárt ki is derül, mire. *

Tárgy: Re: Rafael Kórház Szer. Júl. 22, 2009 5:22 pm

- Hát az kicsit durva lenne… *húzza el a száját, valahogy sose csípte az ilyen boszorkányégetéseket, meg karóba húzásos dolgokat. Világ életében nem volt az ilyen gusztustalanságok szakértője, bár régebben annyiból jó dolga volt, hogy ölni és nem kínozni tanították. Azt tisztelte Ladyben és Kurtban is, hogy gyorsan végezték a dolgukat és nekik is inkább munka, mint sem szórakozás volt a vámpírok és egyéb éjszakai teremtmények vadászata*
- Bár szerintem azért próbáljuk elképzelni az ő szemszögükből is a dolgokat… mármint izé… *próbálna értelmesen fogalmazni, bár kicsit belegabalyodott a saját gondolataiba, és ez most balszerencséjére az arcára is kiült* Na szóval… úgy értem, hogy ők nem tudják, mit is teszel értük, és nem ismerik a körülöttük élő sötét teremtményeket… Az emberek pedig képesek félni az ismeretlentől. *nagyon koncentrálva magyaráz, de azért a végén kérdőn néz fel Tua-ra* Azért valamennyire lehetett érteni? *kérdezi meg, miközben zavartan mosolyog a lányra*
- Jóó… csak nekem nincsenek olyan jó kapcsolataim, mint egyeseknek. *válaszolja elhúzott szájjal, hisz azt se felejtsük el, ő alig egy hónapja érkezett ide, nem ismeri, hogy kikkel lehet jó üzletet lebonyolítani, és hol lehet ilyen kis hasznos dolgokat beszerezni*
- Ja bocs, el is felejtettem, hogy veled vagyok. *neveti el magát, majd újabb mocorgás a székben, pedig lassan már beletörődhetne, hogy ezek akkor is úgy vannak megcsinálva, hogy az ember ne tudjon, csak egyenesen ülni benne, így neki sehogy se lesz kényelmes benne. Azonban nagy helyezkedése közben elgondolkodik, hogy Tua néhány dologban mennyire az ellentéte. Persze nem rossz értelemben és ez nem is zavarja, csak míg példa a lány simán ki tudja mondani azt, amit érez és gondol, ő addig inkább sokszor magába folytja a dolgokat*
- Nem, nem zavar. *válaszolja, majd pislog párat, mikor felé nyújtják a dobozt* Kösz, de inkább nem. *utasítja vissza, majd sóhajt egyet* Ha eddig nem szoktam rá, már ezek után se szeretnék. *rázza meg a fejét, és amúgy semmi baja sincs azokkal, akik dohányoznak, csak ő inkább kihagyja ezt. Bár nem kell arra gondolni, hogy az egészségét félti, hisz neki oly mindegy, hogy tüdőrák, vagy egy jól irányzott golyó csinálja ki… Ekkor nyit be a nővérke is, aki azonban úgy tűnik, inkább menekülőre fogja a dolgokat, amit ő meg csak megmosolyog. Kemény lány ez a Tua, így pedig csak remélni tudja, hogy később inkább barátok és nem ellenségek lesznek majd*
- Öhmm… hát… *pislog párat elkerekedett szemekkel, mert ez a kérdés most váratlanul érte* Éééén… izé… *zavartan kapja el a lányról a tekintetét, majd a cipőjével kezd el szemezni* Én is vámpírvadász, vagyis… *bár kit akar ő becsapni, hisz ha Tua megfigyelő, biztosan észrevette már rajta, hogy nem lehet vadász* Mármint… annak tanultam, és akkor kaptam ezeket a pisztolyokat is, csak egy idő után… El kellett mennem. *sóhajt egyet, hisz éppenséggel nem kellett volna mennie, maradhatott volna a seggén is, ha nem lenne olyan csacsi, hogy mindig magára vesz dolgokat, és állandóan elkezd duzzogni*

Tárgy: Re: Rafael Kórház Csüt. Júl. 23, 2009 11:25 pm

*A kínzást meg egyéb ilyeneket Tua sem szereti, igazából ő ölni sem szeret, mert hát minek azt, nem arra nevelte az anyja, hanem felebaráti szeretetre, csak hát sajnos azt egy vámpírnak hiába mondja, mert az először is nem érez, másodszor meg úgy is addig terjed a fene nagy emberszeretetük, ha beszélhetünk ilyenről, hogy kiszívják a véred...magyarán nem hagynak lehetőséget neked, vagy áldozat leszel, vagy gyilkos. Közben figyelmesen végighallgatja a fiú magyarázatát, ami amolyan védőbeszédnek is vehető, és kicsit elgondolkodik.*
-Van benne valami... csak azt nem bírom, hogy ha valaki egy kicsit is más, akkor már elítélik, kinevetik, vagy kiközösítik. Engem elkerülnek, mert a többségük fél tőlem. Azt hiszik, hogy mint valami tündérmesében, én vagyok a boszorkány, és ha beszólnak, akkor esetleg béka lesz belőlük. De az már durva, amikor képesek bántani is valakit. Láttad már a kedves fiatalságot, amikor röhögve megrugdossák az öreg hajléktalant a templom közelében? Ezek értékek, igazán szép... és ez kevés. Különben én röhögnék, ha egyszer leszívnák, mert a csövesek közül nem egy vérfarkast kaptam már el. Néhány a városban tanyázik, magányosan, mint valami kivert kutya... és ha nem elég erősek, akkor nem várnak a teleholdig egy vadászat kedvéért...*vonja meg ép vállát, végül is látott ő már olyat, hogy a kis mocsok kölyköknek arcukra fagyott a mosoly, örökre, a végeredmény meg kicsit véres lett. És már kapott is el pár ilyen farkast, mert hát velük könnyebb elbánni, csak az a gond, hogy nagyon vadak, nem falkában élnek, és nem tanulják meg mindig uralkodni magukat, sokan ezért is kerülnek túl hamar a rend kezére.*
-Egyeskének sincsenek... csak ismerem a várost. *válaszol, elmosolyodva. Még hogy kapcsolatok... van néhány ritka ilyen kincs,e de sok nem, mondhatni hiánya van belőlük, szerencsére nem így fogja fel. aztán csak mosolyog a következő mondaton, a füstfelhő mögé bújva, melyet saját maga alkotott. Aztán szét oszlik a füstgomolyag, és elnyomja a második szál cigijét is lassan. Érdeklődve hallgatja a kifejtését a válasznak.*
-Vadász? Hm... én is az szeretnék lenni majd, csak ahhoz ki kellene lépnem a rendből. mert itt még csak felderítő vagyok és gyógyító és az is maradok. És utálom,hogy parancsszóra kell legyilkoltatnom magam, mert közlik, hogy akkor most mehetek a bármelyik negyedbe egy vérfarkas vagy egy vámpír nyomát keresni. és már nem egyszer támadtak meg... *és eszébe jut a Halasteres dolog is. Jó lenne elmenni már oda is, ha a sebe begyógyult, csak hát ahhoz még el kellene kapni a kedves dampyr barátja garabancát is, hiszen ő ismeri a helyet. Na majd meglátja, mindegy egyelőre gyógyuljon be a sebe, addig még felderíteni sem mehet, a fenébe is, pokolba az összes szőrös őrszemmel a mocsár táján, ha elkapja azt a kettőt, biztos, hogy kilövi őket.. *

Tárgy: Re: Rafael Kórház Pént. Júl. 24, 2009 6:35 pm

- Hmm… Sajnos ilyenek az emberek. *sóhajt egyet, majd előredől, és mindkét kezével rákönyököl a térdére, majd az állát a tenyerébe fekteti. Közben pedig magában elmosolyodik, bár nem a boldogságtól, vagy mert Tua épp valami vicceset mondott, hanem pont azért, mert régebben, még a gimnáziumban ő is ilyen „menő csávó” volt. De jó volt akkoriban kiröhögni a többieket, és minden gyengébbet bántani, bár pont az ilyen viselkedése miatt volt eléggé szánalmas… De hát elkapta a kor divatja, ami pedig – pardon – elég nagy szenny. Persze ezt már ő is látja a „felnőttes gondolkodásával”, bár 19 évesen hol van neki még olyanja? Csak annyi, hogy tán az ember akkor veszi észre az értékeket, ha elveszít valamit… ami jelen esetben már-már az élete volt. És most nem a testi elmúlásra, hanem a lelki összeomlásra, a biztonságérzet hiányára kell gondolni…*
- Bár az durva… nem gondoltam volna, hogy itt a városban is vannak ilyenek. *gondolkodik el, hogy akkor lehet már nem kéne olyan sokat esténként kint mászkálnia az utcán. Bár alapból eléggé problémás helyen lakik, de hát a pénzéből egyelőre még csak egy kis lerobbant bérlakásra futotta. Tán ezért is kéne végre valami munkát is találnia*
- Ha-ha… Na jó, akkor majd egyszer körbe is vezethetnél. *neveti el magát, majd hátradől és kinyújtva keresztbeteszi a lábait* Csak tudod, én még csak egy hónapja érkeztem ide. Nem nagyon ismerem, hogy hol mi található. *mondja, hisz ez az igazság, és még manapság is szokott olyan környékén járni, amit nem ismer… a végén még biztosan el fog tévedni valahol*
- Kilépni? Ennyire nem szereted? *néz rá csodálkozva Tua-ra, majd eszébe jut valami* Amúgy… milyen is az a szervezet? Vagy nem nagyon lehet róla beszélned? *kérdezősködik, mert hát ha jól fizetnek ott… már ha fizetnek, de neki most az anyagiak igen is számítanak, mert a végén kifogy a kis pénzéből, és akkor mehet az utcára. Oda meg kösz, de nem nagyon szeretne, mert a végén még megharapja valami és mehetne kötelet meg fát keresni… És amúgy is vadász, tapasztalata is van. Na jó, az majdnem a béka segge alatt található, de még is, tán szerencsét kéne próbálnia azzal a bizonyos renddel*

Tárgy: Re: Rafael Kórház Vas. Júl. 26, 2009 11:31 pm

-Sok minden van... és ezek a városiak még eléggé gyengék. ha tudod, hogyan intézd el őket, akkor nincs nehéz dolgod, mert a többségük magányos, nincsenek falkáik... de a kastélynál a harcosok élnek. És vannak még állítólag vérengzők is, szerencsére eggyel sem futottam még össze... azt mesélik, hogy azok képesek falvakat is lemészárolni egy alkalommal és nagyon erősek... *mondja, és mintha elsötétül a tekintete, mint amikor a napot eltakarja egy sötét felhő. Még beszélni is rossz ezekről a vadakról, rossz belegondolni, mit művelnek, és az igazság az, hogy Tua nem szokott félni, de most beleborzong. Milyen lenne, ha a várost letámadná egy ilyen falka... vajon meddig lennének képesek ellenállni, és hányan élnék túl. A rend sem rajongana túlságosan egy ilyennek, pedig ők tényleg erre vannak kiképezve, mégis tartanak tőlük, és tartanak néhány vámpírklántól is. A malkavitáktól meg a szetitáktól Tua például óvakodik. *
-Nem gond... ha kiengednek, akkor amikor csak szeretnéd megismerni a várost, szólj... általában ráérek, az éjszakákat kivéve. Olyankor max csak azt tudom megmutatni, hol találsz vámpírt vagy farkast...*válaszol egy félmosollyal, ami kissé keserűvé válik a végére. Tényleg megmutathatja azt is, hogy hol a legegyszerűbb öngyilkosjelölteknek kivégeztetni magukat. *
-Hát igazából csak azt nem szeretem, hogy parancsra gyilkoltatom le magam... de amúgy megfizetik, mert ha nem fizetnék meg, akkor nem csinálnám. Úgy semmi sem motiválna, bár így is kezd kevés lenni. Bár nem mondhatom, hogy a családom, vagy ilyesmi miatt, mert egyedül vagyok... de azért másabb amikor saját felelősségedre csinálod, és te szabod meg a határaid, meg más amikor közlik, hogy akkor most itt van a telehold és kisétálsz az erdőbe , ott is a legsötétebb sarkába farkasölőfüvet szedegetni, mert akkor nyílik és így használható a virágja harapásokra. Amúgy pedig szerencse, hogy harcra is tanjtanak, mert elvben tényleg csak gyógyító lennék... és enyém a háttérmunka egy vadász mellett. De már öltem, nem is egyszer... és az igazat megvallva kikészít. *kicsit megvonja a vállát, és szemei szomorúan csillannak meg, ahogy belebámul a füstbe. Még jó, hogy van aki nem ismerte mindig, mert milyen véleménnyel lehetnek róla sokan... na jó, ez sosem érdekelte, a barátait leszámítva, mert az ő véleményükre azért ad. De mégse volt valami jó dolog, hogy eléggé sokat ivott, és síkrészegen száguldozott sokszor a motorral át a városon, mert egyszerűen nehezen viseli a tudatot, hogy még ha csak kárhozottak is az áldozatai, de ő egy gyilkos ilyen szempontból, bosszú ide vagy oda.*
-Amúgy nem feltétlenül beszélhetek, de ha már vadász vagy, beszállhatsz... biztos nem mondanak nemet, elvégre nem vagyunk most valami sokan. *sóhajt, bizony elég kevesen vannak, mert van aki önállósodott, van akit elettek láb alól a célpontok, és van aki kiöregedett, mások meg nem feltétlenül repesnek az örömtől, hogy csatlakozhatnak vásárra vive a bőrüket. *

Tárgy: Re: Rafael Kórház Hétf. Júl. 27, 2009 9:48 pm

- Vérfarkasok terén sajnos nincs sok tapasztalatom… *húzza el a száját, majd sóhajt egyet, és újabb fészkelődés következik, de mivel mindenhogy csak éppen egyenesen nem akarna ülni, így a gerincét most is nyomja a műanyag szék támlája. Egyébként nem mintha a vámpírokhoz aztán húú de nagyon értene. Kb. a két fajt meg tudja különböztetni... Bár azt meg ki nem tudja? Azonban csak egy kis elméletet tud még pluszba velük kapcsolatban, mert inkább lőni tanították, amíg ott volt Lady-éknél. Igaz azt se tudta akkor még senki, hogy majd egyszer csak fogja magát és bedurcul, utána meg minden szó nélkül lelép és felhagyja a további tanulást*
- Egész falvakat? *fintorodik el, hisz ilyenre tényleg még csak gondolni is rossz. Látja is Tua-n, hogy nem szívesen beszélne erről, így inkább csöndben marad, és csak hallgatja, mit mond a továbbiakban a lány*
- Biztos hamar kiengednek majd. *mondja bíztatóan, majd elneveti magát* Bár vigyázz, hogy mit mondasz… Egyelőre te vagy az egyetlen ismerősöm a városban, a végén még rád fogok akaszkodni. *mondja mosolyogva, és azt inkább már nem teszi hozzá, hogy őt akar esti erdei halálsétára is el lehet vinni, mert az milyen muris lehet már… akkor ugyanis Tua-nak meg az lenne a muris, ha most jól megtaposná az ilyen kijelentései miatt*
- Aham… értem… *dörzsöli össze a tenyerét, majd egy kicsit elgondolkodik… Ő is menjen és parancsra gyilkoltassa le magát? Bár mit veszthetne? Amúgy meg lehet még se kéne jelentkeznie a rendbe, mert nincs elég tapasztalata, és tán ezt legalább magának be kéne látnia! De túl makacs ő ahhoz, meg hát… a pénz is*
- Nincs testvéred? *bukik ki belőle a kérdés, mikor Tua azt említi, hogy nincs családja* És a szüleid? *kíváncsiskodik tovább, bár lehet még se kéne, csak most olyannyira belemerült a gondolataiba, hogy teljesen megfeledkezett magáról, és nem is figyelt igazán úgy rendesen a lányra. Persze az más kérdés, hogy mért kérdez olyanokról, amikről is se beszélne szívesen?*
- Elhiszem, hogy nehéz lehet… *mondja halkan, majd előredől és lebámul a cipőjére. Tán ettől fél ő is a legjobban, hogy idegileg nem bírná, ha ölnie kéne. Mi lenne most is, ha egy vámpír levadászása után itt is gondolna egyet és megpróbálna tovább állni? Gondolja, senki se repdesne az örömtől, de itt nem is néznék el neki annyira, mint régebben Lady-ék…*
- Akkor szerinted akár még… be is kerülhetnék? *néz fel izgatottan, bár egyelőre most nem tudja is tudja, hogy mit kéne tennie. Jelentkezzen, vagy inkább hagyja az egész rendes a francba?*

Tárgy: Re: Rafael Kórház Kedd Júl. 28, 2009 12:03 am

-Talán jobb is... amúgy meg nem nehéz őket felismerni, már csak a jellegzetes szaguk miatt sem... a lényeg, hogy az ezüst nekik halálos. *válaszol, tényleg nem kell túl sokat tudni ahhoz, hogy valaki tudja, farkas áll-e előtte, vagy vámpír. Bár lehet, hogy ez Tuának természetes lenne, mert ezzel foglalkozik? Végül is tényleg nem nehéz, ha ismeri az ember a szagukat, meg amúgy az általános jellemzőiket ezeknek a lényeknek. Itt, ebben a városban nehéz nem összeakadni eggyel is közülük, hisz mindenhol ott vannak, tapasztalatokat hamar szerez az ember fia, leánya itt. *
-Ha annyira kényelmetlen az a szék, ülhetsz az ágyra is... van hely.*jegyzi meg egy félmosollyal, hiszen már amióta felébredt, látja, hogy azért nem lehet valami kényelmes abban a székben ülni, ha már egyszer a fiú folyamatosan fészkelődik egy ideje. *
-Ők a mészárosok...*mondja kissé gúnyosan, bólintva, mert bizony valóban vannak olyan klánok mind a vámpíroknál, mind a farkasoknál, amelyek gyilkolnak folyamatosan amolyan extatikus állapotban, vagy igazából ezt Tua el sem tudja képzelni, csak tanulta. Puszta ismeretanyag, még nem tapasztalta ezeknek az erejét, nem ismeri őket magukat, és nem is akarja megismerni, ha csak nem ez a sorsa.*
-Nincs túl sok közelebbi ismerősöm... időm az van, csak aztán arra vigyázz, hogy a türelmem el ne fogyjon.*válaszol, de látszik, hogy nem gondolja komolyan. A türelme csak akkor fogy el, ha elkezdik piszkálni, és kritizálni, remélhetőleg ez nem következik be, és akkor addig is törlesztheti Garciának, hogy most még él és virul. Mert tény, hogy nem volt egy halálos seb, csak hát vérző sebbel mászkálni egy vámpírok és farkasok lakta környéken nem túl előnyös, hiszen messziről érződik a szaga... ha peches napja van, akkor talán már alulról szagolja az ibolyát, ha ugyan azt is ki nem irtotta már valami ebben a pusztulásra ítélt világrészben. *
-Nincs... a szüleim meg meghaltak... apámat nem is ismertem, anyámat meg egy vámpír ölte meg 6 éve. *elmorzsol egy könnycseppet a szeméhez érve, majd már túl is lépett ezen, csak hát az anyja halálának emléke sok mindent meg szokott bolygatni, főleg, hogy amióta kijött az intézetből, még mindig néha látja a vért a kövön, maga sem tudja miért. *
-Az intézet, ahol felnőttem egy árvaház volt. És a te családoddal mi van? *kérdezi, bár általában akik ide tévednek, már nem igen hagynak hátra senkit odakint.*
-Igazából meg lehet szokni... belefásulsz egy idő után. Csak azért nem szeretnék olyan lenni, mint valami gép, akit gyilkolásra programoztak. *sóhajt, neki még a ráadás az is, hogy folyamatos lelkifurdalás gyötri, mert igazi vallásos nevelésben részesült, és még mindig él benne anyja tanítása arról, hogy gyilkolni bűn, meg úgy egyébként is. A legelső alkalom kikészítette... napokig olyan volt, mint valami élőhalott, pedig akkor is csak önvédelemből ölt.*
-Szerintem simán. Úgy is van ott kiképzés is... amit még nem tudsz, majd megtanulod.*mondja, neki nemrég fejeződött be a kiképzése például, hiszen alig egy éve tartozik az Invictushoz, ami azért elég kevés időnek számít egy átlagember szemével nézve, és soknak, ha azt vesszük, hogy még mindig él és virul. *

Tárgy: Re: Rafael Kórház Kedd Júl. 28, 2009 11:47 am

- Ahham… értem… Akkor a szaguk meg az ezüst. *mint egy szorgalmas diák, aki épp figyel a tanárnőre, úgy jegyzeteli le a kis buksijába a Tua-tól hallott fontos információkat. Jó is ha tud ilyeneket, ezért is fog már minden követ megmozgatni azért, hogy végre tudjon újra ezüstgolyókat venni*
- Áhh.. nem akarok én zavarni. *néz le Tua-ra, majd mivel látja, hogy tényleg nem zavarná a lányt, így végre feláll abból az idióta székből, és helyet foglal az ágy végében, ami azért tényleg kényelmesebb, mint a műanyag kórházi szék, ami szűk is, kemény is, meg minden baja volt már benne*
Közben tovább hallgatja a lányt, és kicsit beleborzong a „mészárosok” szóba… Hisz olyanra még sose gondolt, hogy vannak olyan vámpírok és vérfarkasok, akik felpörgött állapotokban fogják magukat és élvezetből ölnek le akár egész falvakat. Persze ő se szeretne inkább ilyenekkel találkozni, mert akkor biztos, hogy totálisan leblokkolna, és nem tudna az ellen tenni semmit, hogy ne váljon belőle is vacsora.
- Jó majd vigyázok. *mondja mosolyogva, majd letámaszkodik maga mellé az ágyra jobb kezével, de úgy látszik valami keményet fogott meg… aztán pár pillanatnak el kell telnie míg rájön, hogy mi az, és akkor riadtan kapja el a kezét*
- Öhmm… bocsi… *mondja halkan lesütött szemmel és még bele is pirult, hisz sikerült véletlenül Tua lábát letapiznia. Még szerencse, hogy nem rúgták reflexből orrba*
Amúgy meg nincs mit a lánynak visszatörlesztenie, hisz mégse hagyhatta volna ott a templomban elvérezni. Nem olyan ő, hogy a bajbajutott emberekbe még bele is rúg egyet…
- Ohh… *néz fel a lányra, majd inkább elfordítja a fejét a nyitott ablak felé* Sajnálom… *már hogy sajnálja, hogy ilyen kis tolakodó p*** volt, hisz tényleg nem kellett volna Tua-tól ilyen személyes dolgokat kérdeznie…*
- Az én családommal? *néz fel kicsit elkerekedett szemekkel, de hát várható volt ez a kérdés* A nővérem… mármint… őt is egy… vámpír ölte meg… *mondja, majd sóhajt egyet. Bár lehet tudni a valóság nem egészen ez, de ha úgy vesszük, tényleg egy vámpír tehet róla, hogy a nővérének meg kellett halnia. Még pedig az ő keze által* Én meg ezek után elszöktem otthonról.. *mondja, majd még egyszer sóhajt egyet, és azon erőlködik, hogy ne bőgje el magát. Ő is teljesen úgy van, mint Tua… rémálmaiban még sokszor visszaköszön halott nővére, mikor meg fel kell, mindig rohan ki a fürdőszobába kezet mosni, mert azt hiszi most is ott van a lány vére…*
- Értem… *mondja, majd elgondolkodik egy kicsit… biztosan bele tud majd ő abba törődni, hogy parancsra ölnie kell? Lőni azt egész jól tud, mindig is dicsérték, ezért is kapta meg Ebony-t és Ivory-t, így pedig már egyszerre két pisztollyal is szépen és pontosan tudja szórni a golyókat. Persze bábukba, amik nem igazán támadnak vissza…*
- És hol lehetne jelentkezni? *érdeklődik tovább, bár még egyelőre nem döntötte el, hogy tényleg be akarna-e majd lépni a rendbe*

Tárgy: Re: Rafael Kórház Szer. Júl. 29, 2009 11:28 pm

*Lelkesen bólogat, amikor Garcia elismételi az információkat. Gyorsan tanul, az már egyszer biztos, remélhetőleg majd nem puszta információ lesz az egész, hanem használni is megtanulja. Közben még át is telepedik az ágyra, végül is az jobb, mint a szék, azt leszámítva, hogy rátenyerelt Tua lábára, ami hát azért a lánynak először is nem valami kellemes, még akkor sem, ha éppen nem nehezedik rá teljes súllyal Garcia, másodsorban meg nem feltétlenül díjazza, még ha véletlen volt sem, szóval megköszörüli a torkát. Még jó, hogy nem olyannak ismeri a fiút, aki rámászna a csajokra, és biztosra veszi, hogy ez nem is volt szándékos, mert ha nem így lenne, akkor nem biztos, hogy nem szerezne pár olyan emléket tőle, amit az emberek jobb szeretnek elfelejteni. De még bocsánatot is kér, amikor észreveszi magát, szóval akkor nem kell kételkedni semmiféle jó szándékban, Tua meg elmosolyodik és megvonja kicsit az ép vállát. Megbocsát ő, nincsen kőből a szíve, ami bizony a hiedelmekkel ellentétben van ám neki, csak nem nagyon híreszteli. *
-Semmi gond, úgy is ideje volt már megtörnöm a hallgatást. Túl sokáig tartottam magamban, kicsit nehezemre esik most beszélni róla... de eljött ennek is a napja. Különben meg utáltam, és említettem már, hogy folyton megszöktem... Nem kell engem sajnálni, túléltem, és hát azt hiszem arra jó volt, hogy felnőttem. 6-7 éve nem ilyen voltam, elvégre én voltam anyuci egyetlen kislánya, az utolsó Mavourneen ebben az átkozott világban. Elkényeztetett kis fruska... aztán az intézetben hirtelen felnőttem. Előre olyan volt, mintha kiszaladt volna a talaj a lábam alól hirtelen, aztán megszoktam. Már nem tudom, jó volt-e vagy rossz... talán kicsit mindkettő... Na de befejeztem itt a lelkizést. *mosolyodik el felpillantva, mert eddig kicsit maga elé bámult, és sűrűn pislogott mellé, mert milyen már, ha a nagy kemény vámpírvadász, valójában csak gyógyító, de ez lényegtelen, elbőgi magát. Azt már nem... *
-Értem... és sajnálom. Nos ezek szerint, odakint sincs hiány ezekből a vérszívókból. Itt csak az a gond, hogy be vagyunk zárva... azt hiszem nincs is nagyon más választás, mint vagy ellenük harcolsz, vagy áldozat leszel magad is. *mondja félig magának, de azért lehet hallani, hiszen amúgy is csend van a teremben. Nem visszhangzik ugyan, amit mond, de tisztán cseng. *
-Amúgy hol tanultál vámpírra vadászni? Mondjuk még nem tudom, mennyit is tudsz, de majd a rendnél van egy kemény kiképzés. Főleg vadászoknak... hát megtanítanak mindenre, amit tudnod kell, ha úgy döntesz, hogy belépsz.*jegyzi meg, és közben elnyomja az utolsó szál cigit is, és visszatömködi a dobozt meg a gyújtót a felsője zsebébe. *
- A bázison... de ha komolyan gondolod, majd elviszlek oda. Általában megkeresik a leendő tagokat, azt hiszem... vagyis engem megkerestek. De ha minden igaz, akkor ők figyelik azokat, akik elég jók ehhez. De gondolom, hogy nem fog gondot jelenteni, ha én ajánllak majd, elvégre egy ideje invis vagyok, láthatom, ha valaki arra alkalmas, hogy közénk tartozzon. *mondja, és szemei kissé különösen csillannak meg, valami érdekes tűz lobog bennük, talán mert most nem feltétlenül érzi úgy magát, mint aki segíteni akar, de ez senkit nem érdekel. *

Tárgy: Re: Rafael Kórház Csüt. Júl. 30, 2009 5:34 pm

Gyorsan tanul az igaz, de gyorsan is felejt, aztán meg csak az marad meg benne, ami igazán gyökeret tud verni a kis buksijában. Ugyanis lehet, hogy ezeket anno már elmondták neki, csak aztán át is szivárogtak elméje szitáján, és elvesztek a nagy semmibe… Na de tán most jobban megmaradnak benne ezek a kis leckék, és akkor majd alkalmazni is tudna őket.
Aztán persze megtörténik az a kis véletlen baleset… Ekkor jönne az édesanyja valami kis okossággal, hogy már pedig véletlenek nincsenek is! Mint mikor az ember reggeli közben véletlenül fellöki a könyökénél lévő poharat, amiből kiömlik a narancslé. És ez mind azért történt, mert az illető nem is szereti a narancslevet, és csak a véletlenre akarja az egészet fogni… Pedig most ő igazán szánja-bánja, hogy ujjai elkezdtek önálló életet élni, és pont a lány lábát találták meg. Ami amúgy… olyan kis vékony és törékeny volt, bár persze a takarón keresztül nem sokat érzett, csak a csontot, és mintha hús nem is fogta volna körbe, max csak az izom. Most azonban már csak pirul, meg tekintget jobbra is, balra is, de Tua még nem rúgta orrba... Tán ezt akkor már meg is úszta. Nem is örülne neki, hogy most így hirtelenjében vége is lenne minden emberi kapcsolatnak közte és a lány között egy ilyen kis „véletlen” miatt.
Újra csak hallgat, nem szól közbe, nem próbál vigasztalni, se semmit… Nem is tudna mit mondani, nem olyan lelkizős fajta, a szokásos sablonszöveggel meg nem akarna jönni. Amúgy meg már régen se értette meg igazán az embereket, bár együtt érezni persze tud, csak szavakba még se bírja önteni annyira jól mások iránti érzelmeit. Ilyenkor általában vagy dadog, vagy össze-vissza beszél, mostanság meg inkább már csak hallgat. De azért még is, most csodálja azt Tua-ban, hogy ilyen erős, és nem roppant össze a sok szenvedés miatt. Ő meg még mindig gyerek, leragadt valahol tizenhét évesen és nem tud felnőttként gondolkodni. Vagy túl merész, vagy retteg, álmodozik és magasba akar törni, vagy éppen elzárkózik a világ elől. A fájdalom pedig nem teszi erősebbé, saját hibáiból se tanul nagyon, már-már néha csak sodródik, és arra megy, amerre a szél fújja… Közben tekintete odavándorol Tua szemeire, és mintha valami rejtélyes csillogást látna bennük. Talán egy könnycsepp akarna kiszabadulni börtönéből, de elnyomja a lány, vagy az is lehet, hogy csak rosszul látja. Saját szemeit dörzsöli meg, nem aludt valami sokat az éjjel, a végén meg elkezd még itt hallucinálni is, mintha beszívott volna.
- Igen… úgy tűnik. *mondja, majd sóhajt egyet, és lenéz a tenyerére… nem véres, mért is lenne az? Furcsa fintor jelenik meg az arcán, majd elgondolkodik a lány szavain: „ellenük harcolsz, vagy áldozat leszel”. És ő még is mi? Tud majd harcolni, vagy el fog hullni? Nem tudja még, hogy elég erős-e ahhoz, hogy lábon maradjon, de majd megpróbálja… Tán sikerül is majd neki*
- Háát… tudod… igazából nem volt nevük. *mindig is furcsának tekintette, hogy ahol ezelőtt volt, annak a szervezetnek nem volt neve. Bár ha jobban belegondol, nem is volt igazi szervezet. Leszerelt katonák, bérgyilkosok, hontalan vándorok voltak benne, akik néha feltűntek, néha meg el. Volt, aki egyszer kilépett az ajtón, többször pedig nem is látták viszont. Vagy harc közben esett el, vagy csak simán lelépett, nem lehetett tudni. Nem voltak szabályok, nem volt hivatalos iratok, még a főhadiszállás se igazi főhadiszállás volt, csak egy régi kastély, ami még Kurt családjáé volt* Csak egy társaság volt… vagyis nem… nem társaság, hanem egy kisebb szabad szervezet, ami… *látszik rajta, hogy a megfelelő szavakat keresi, de nem találja, ami idegesíti is* Azonban fel voltak szerelve mindennel. *bólogat, majd eszébe jut valami* Volt ezüst golyójuk! *mondja fellelkesedve, bár lehet ez annyira nem is nagy szám*
- Bázis… értem… *bólogat, miközben kb. most minden gondolata a rend körül forog, aztán kicsit meg is ijed* Figyelni? *kerekednek el szemei, ahogy Tua felé bámul… Hát ha ezek figyelik a megfelelő embereket, akkor ő biztos nem fog nekik kelleni*

Tárgy: Re: Rafael Kórház Csüt. Júl. 30, 2009 9:02 pm

*Véletlenek ide vagy oda, Tuának nem éppen Freud tudatalattijának a fogalma ugrott most be, talán mert nem is sokat hallott róla. De ez nem is számít, ezért még nem harap, hiszen logikusan meggondolva, nincs is amiért. Aztán úgy is hamar elfelejti, csak mondja a magáét, míg már ott nem tart, hogy ideje leállni, nagyjából úgy is az a lényeg, amit elmondott. De azt is tudja, hogy ennek meg volt az oka... úgy nevelték, hogy higgyen a gondviselésben, hát biztos benne, hogy nem csak úgy megtörtént ez vagy az, hanem mindnek az volt a célja, hogy ő azzá legyen, aki. Hát ha Isten azt akarta, hogy ez az ember legyen, amit azért néha ő maga megkérdőjelez, akkor elérve a cél. *
-Bár lehet, hogy csak én gondolkodom ennyire végletekben... de nem sok más lehetőséget látok, noha még létezhet. Csak nem nekem... bizonyára elég értékes célpont lehetek, már csak azért is, mert invictusos vagyok. *vonja meg ép vállát, hiszen ezt látja, valóban két véglet között van, vagy megölik, ha nem vigyáz, vagy harcol. Belesétált ebbe a rendszerbe, és kilépnie igazából már fölösleges, attól még nem menekül. *
-Jah, hát végül is nem is muszáj névnek lennie... olyan mindegy. A lényeg egy és ugyanaz úgy is... ha egyedül csinálod, ha szervezettel, ha csak egy kis csoport, nem számít. Az ellenség ugyanaz. *válaszol, tekintete meg sárgán izzik fel, még mindig hajtja ám a bosszú. *
-Hm... az jó pont. Hasznos dolog egy ilyen harcban. Meg néha egy kereszt sem árt... az is hasznos tud lenni. *mosolyodik el. Hallott és látott már sok mindent ezen a vidéken, tudja, mi a legszükségesebb a túléléshez. *
-Vagyis központ, amolyan kiképzési... Figyelik, de én is ugyanúgy ajánlhatlak. Nekem felajánlották, hogy legyek tag, mert gyerekkorom óta ismerem a gyógynövényeket és gyógyítok, belső energiával is... amit segítettek kifejleszteni. De akkor most én is felajánlom neked, hogy ha akarsz, lépj be Én biztos vagyok benne, hogy ha belépsz, nem fogom megbánni amit most mondtam. De legyen a te döntésed, ez nem kényszer. *mondja elmosolyodva, aztán a kezét nyújtja annak jeléül, hogy az ajánlat részéről komoly. *

Tárgy: Re: Rafael Kórház Csüt. Júl. 30, 2009 10:25 pm

Ő nem vallásos, szülei se nevelték annak, így hát Istenben sem hisz igazán… meg ha lenne is Úr, aki figyeli az embereket, nem hiszi el, hogy az hagyná a világot ilyen mélyre süllyedni. Nővére se halt volna meg, ha lenne Isten, és ő se jutott el volna ide. Mi több, a világ teremtője mért hozott volna létre vérlényeket, kik a hívő emberek húsát marcangolva vihognak bele a szemünkbe és titulálják ki maguknak halhatatlannak? Vagy ez egész csak egy játék, és mind annyian bábok vagyunk, odafent meg csak röhögnek rajtunk?
Mikor elszökött otthonról, egy, a város szélén már félig összedőlt templom romjai között bujdosott és szidta Istent ezerrel, hogy miért veri őt az élet… Akkor találta meg azt a kis keresztet is, amit azóta majdnem mindig magánál hord. Pedig igazából nem is tudja miért, hisz nem merít belőle erőt, nem az ő védelmező talizmánja, csak egyszerűen nála van, valami számára is titokzatos okból. Volt is már, hogy dühében nem egyszer dobta bele egy patakba, de utána meg órákon keresztül még is azt kereste, hogy újra meg legyen…
Most meg mi a sorsa, minek kéne hajtania őt? Hisz csak egy olyan bosszút táplál, ami igazából nem is létezik, és olyan szeretne lenni, amilyen pedig sose lehet. Ha számára az örök álmodozás és a láthatatlan, belső ellenfelekkel való küzdelem a cél, akkor… elérve.
- Hmm… *hümmög fel, majd elneveti magát, aztán szegény Tua nem is értheti, hogy mitől lett hírtelen jó kedve. Azonban mikor végre összeszedte magát, csak bocsánatkérően pislog a lány felé, bár száján még mindig ott ül édeskés mosolya* Bocs, csak eszembe jutott valami totál hülye hasonlat… *mondja, majd köhög egy párat, se kezét szája elé teszi, amivel a már számára zavaró mosolyát próbálja takarni* Csak tudod, ez majdnem olyan, mint a mesékben… Minden lovag a királylányt akarja… *majd mikor végre lenyugodott a kis lelke, sóhajt egyet, majd hátradől az ágy kemény végének. Milyen is lenne, Tua, mint királylány, a sok vérlény, meg mint királyfik, kik a lány kezét akarják… Csak itt nem sárkányokkal, hanem egymással küzdenek, meg nem Tua kezét, hanem kb. a fejét meg a vérét szeretnék… Előbbit aranytálcán, utóbbit pedig kis kancsókban*
- Igen… *bólint egyet, majd egy kis keserűség jelenik meg a szemeiben… Sajnálja, hogy a múltban olyan bolond volt, hogy állandóan csak menekült, és Lady-éket is otthagyta minden szó nélkül. Ugyan mi lehet velük azóta? Az is lehet, hogy már meghaltak egy bevetés során, vagy hogy el is felejtették… Mintha most az ő szeme csillogna és egy könnycsepp próbálna szabadulni, de nem tud, mert nem engedik neki…*
Most azonban újra csöndben ül, és csak bólogat, majd bal kezét belesüllyeszti kabátja zsebébe, és egy kis ezüsttárgyat tapogat ki vele… a keresztje meg van, bár minek, hisz ez se fogja megmenteni az életét soha. Legjobb lenne csatornába dobni, bár a gondolattól érdekes fintor ül ki arcára… Nem lenne kedve mindenféle trutyiban és még ki tudja miben turkálnia a kis kereszt után.
- Belső energiával gyógyítani? *csodálkozik el, mert oké, hogy a lány többször is mondta, hogy gyógyító, de ő ilyen orvosfélének képzelte el… No, nem kell nagyon megkövezni, de annyira nem ért az ilyenekhez, kicsit még néha eléggé földhözragadt szegény *
- Hát.. *gondolkodik el, majd Tua-ra néz* Még átgondolom… *mosolyodik el, majd kezet fog a lánnyal, mitől egy picikét mintha valami különös öröm töltötte volna el*

Tárgy: Re: Rafael Kórház Csüt. Júl. 30, 2009 10:58 pm

*Igazából Tua maga sem tudja már, hogy most miben is hisz pontosan, a bosszúján kívül. Mert van ugyan mindaz, amit beleneveltek, de néha jobb lenne megszabadulni attól a tehertől, amit az rak a vállára, hogy pontosan tudja, ha nem változik, akkor az egyenes út a pokolba. Vagy van egyáltalán pokol? És van egyáltalán Isten? Jó kérdés, mert néha elgondolkodik rajta, egyszerűen felmerül benne, néha mintha nem is gondolná, hanem egy ismeretlen hang tenné fel, de így vagy úgy, lassan már nem tud válaszolni, meg meg inog. Igaz, ilyenkor az anyja, mint valami múltbéli tökéletes emberkép felrémlik előtte, és olyankor azért tudja, hogy mégiscsak valami igazságnak kell lennie ebben, hiszen túl sok embert csapnának be, ha nem lenne. *
*Valóban nem érti, mi is annyira nevetséges abban a valóságos tényben, hogy igazán vadászott célpont lehet már a feje, így értetlenül bámul a fiúra, amíg meg nem kapja a választ. Akkor viszont kicsit keserűen mosolyodik el. *
-Hát igen... én mint hercegkisasszony, rózsaszín fűzőben meg abroncsszoknyában, és rakás ékszerrel... csak nem élvezném, valahogy nem tűnik túl vonzónak... Meg hát sajna a szőke hercegem nem nagyon akaródzik megjelenni, sem lovon sem anélkül, végül is maradnak ők... addig viszont kicsit csökkentem a létszámot. *pillant fel, úgy is ez a feladata. amúgy legbelül tudja, hogy ha ezt vállalta, akkor szőke hercegre nem nagyon kell várnia, kevés annak az esélye. Hamarabb kaparintják meg a nem kívánt "kérők", erről kezd meggyőződni. Az utóbbi időben egyre több sebe volt, és egyre veszélyesebbek, valószínűleg már nem csak önvédelemből támadják őt ellenfelei. *
-Amúgy a kereszttől félnek a vámpírok, bár utóbb egyre merészebbek... de mégis visszatartja ez őket kicsit. Engem legalább is még soha nem támadtak meg, amikor rajtam volt a kereszt... pontosabban elkerülték a nyakam. *magyaráz nagy hévvel, hiszen még soha egyetlen kiruccanást sem úszott meg karcolás nélkül, de a nyaki ütőere bántatlanul túlélt mindent, ez a lényeg. *
-Igen... meg olyan sebekkel foglalkozom, amit az éjszaka lényei okoztak. Ha fontos, akkor egyszerű töréseket is meggyógyítók, de azért többnyire harapásokkal meg ilyenekkel jönnek hozzám. És belső energia meg gyógynövények, csak ezt használom. *válaszol, majd hamarosan jobb kezét a fiú keze fölé emeli, aki azt veheti észre, hogy mintha belülről melegedne a keze, majd egy hullám fut végig a csontjain, kissé megmozgatva azokat. *
-Valahogy így, bár amikor csontot forrasztok, vagy ilyesmi, akkor több energiát kell felhasználnom. Kimerít, az igaz, de gyorsabb, mint egy hagyományos kezelés. *mondja, majd leengedi a kezét, ez csak kis bemutató volt, ennél azért tényleg sokkal többre képes, bár senkinek sem kívánja, hogy hozzá kelljen fordulnia, mert akkor azért komoly lehet a baj. *
-Akkor majd szólj, ha eldöntötted, mit is teszel. *mosolyodik el, megszorítva Garcia kezét, aztán visszadől neki a falnak támasztott párnának, és egy pillanatra felbámul a plafonra. *
-Hm... nagyjából egy éve kezdtem én is a kiképzést. Irtó hamar eltelt... *sóhajt egyet, tényleg gyorsan telik ám az idő, még akkor is, ha folyamatosan kockára teszi a bőrét. *

Tárgy: Re: Rafael Kórház Hétf. Aug. 03, 2009 1:43 pm

- Húú… érdekes is lennél úgy. *feleli mosolyogva, és bár igaz nem ismeri annyira jól Tua-t, de rózsaszín hercegkisasszonyi ruhában azért még se tudná elképzelni. A lány következő mondatán azonban összeráncolja a homlokát* Biztosan megismersz majd egyszer valakit… *mondja bíztató mosollyal, bár ha minden kötél szakad, lesz majd ő szívesen a herceg, csak ahhoz lovat kéne szereznie, meg valahogy vissza kéne változnia eredeti szőkére. Bár érdekes is lenne ismét szőkén… igaz el se tudná már magát úgy képzelni, mert vagy minimum öt éve festeti a haját*
- Komolyan? *néz kicsit elkerekedett szemekkel a lányra, miközben keze még mindig a kabátja zsebében van. Jobban meg is szorítja a keresztet, aztán valamiért mintha egy pillanatra felcsillannának a szemei… Örül neki, hogy még se dobta ki sose azt a mihasznának hitt ezüst tárgyat, de ha esetleg még is eljutott oda, hogy beledobta egy folyóba, mindig utána ment újra megkeresni. Az is lehet, hogy tényleg valami őrangyala, titkos szerencse amulettje neki az a kereszt, ami tán ezek után is meg tudja védeni… Különös, hogy most ilyenekre gondol, pedig eddig sose hitt semmiben se élete során*
- Érdekes… ilyenről még nem hallottam. *mondja, hisz ő a gyógyítások terén le van ragadva a sebtapasz meg a kötszer féle kezeléseknél… Aztán persze megérzi a melegséget, ami olyan, mintha belülről áradna a csontjain keresztül, s ettől most úgy érzi magát, mintha megerősödött volna*
- Értem… *bólint egyet, biztos igaza van a lánynak, hogy ez gyorsabb módszer lehet, mintha hónapokig gipszben lenne valakinek a keze*
- Persze… majd szólok. *válaszolja ő is mosolyogva, majd végighallgatja a lányt*
- Pedig azért elég sok idő már az is… *mondja, majd elgondolkodik, s tekintete lassan elvándorol a fehér falon pihenő órára. Mennyire elszaladt itt Tua társaságában az idő*
- Bocsi, de szerintem most már tényleg jobb, ha megyek. *mondja, majd feláll az ágyról* Így is haza kéne néznem, hogy minden rendben van-e… Igaz még ha be is törtek volna hozzám, olyan túl sok dolgot nem tudtak volna ellopni. *mondja zavart mosollyal, majd odasétál az ajtóhoz*
- Majd találkozunk még, bár… a késeid és a pisztolyod is nálam van még. *egy darabig elnézi még ágyon fekvő lányt, majd ha elköszönt végigbaktat a kórház egyre népesebb folyosóin, és egyenesen a jelenlegi otthona felé veszi az irányt*

Tárgy: Re: Rafael Kórház Kedd Aug. 25, 2009 6:43 pm

*Hangtalan léptek közelednek a kórház felé. Hogy mi vezeti őket pont ide? Jó kérdés. Valami miatt mégis a kórház felé lépked a vámpír. Szokásos fekete bőrnadrágját vette fel és egy bordó inge, aminek csak az alsó két gombja van begombolva, szabadon hagyva mellkasát. Ha valami ismerőse látná, azt gondolná, hogy a szőkeség éjjel-nappal ugyanazokban a ruhákban járkál. Pedig ez nem igaz. Lehet, hogy ugyanúgy van felöltözve, ám sok bordó inge van, meg bőrnadrágja sem csak egy. Szóval Dylan a kórház felé halad, közben egy-két emberrel összefut az utcán, de ügyet sem vet rájuk. Nem törődik velük, minek is? Nem áldozatért jött, azt már kapott az éjszaka és nincs szüksége minden nap vérre. Akaratlanul is az övéhez csúszik a keze, csak utólag kap észbe, hogy ostora már nincs meg. Keserűséggel gondol arra a napra, amikor a dampyr magával rántotta a vámpír fegyverét. Az egyetlen tárgyat, amihez szoros emlékek fűzik. Emiatt méginkább a korcs vérére áhítozik, mindenképp ki akarja nyírni. Nem Sairus miatt, őmiatta már régóta nem tesz semmit, sőt, számára a matuzsálem is ellenség. Maga miatt cselekszik most már. A kórház oldalához érkezve megáll és maga sem tudja miért, de leül egy közeli padra. Nem akar a bejárathoz menni, egyszerűen csak az épület közelében akar lenni.*

Tárgy: Re: Rafael Kórház Kedd Aug. 25, 2009 7:00 pm

*Sora tűnik fel a sarkon. Már jó párszor járt errefele, és most is, mint mindig, céltalanul. Már nagyjából sikerült felfedeznie a várost, és azóta csak azzal telnek a napjai, hogy körbe-körbe bolyong. Mint ahogy az állatkertben a tigris, amikor bezárják egy szűk ketrecbe. Barátai, de még ismerősei sincsenek nagyon, akikhez eljárhatna, pénzt se kell keresnie mert annak még nincs híján. A problémával meg akkor kell foglalkozni amikor eljön… Először észre sem veszi a padon a férfit, csak akkor amikor elmegy mellette. Ezután jegyzi meg magában, hogy jócskán különbözik az átlag városlakóktól, külsőben is, meg viselkedésben is. De egyelőre nem tulajdonít ennek nagy jelentőséget, a férfi is csak annyit vehet észre ebből, hogy a lány futólag rápillant, Sora szeméből pedig egy átlag ember nem sok mindent tudna kiolvasni. Zavartalanul folytatja útját. Mikor elhalad a kórház bejárata mellett, arra gondol, hogy érdekes, hogy ő eddig nem jutott be ide, mert már volt szerencséje tanúja és részese (is) lenni egy pár „incidensnek” emberekkel, és más, kevésbé emberi lényekkel is…*

Tárgy: Re: Rafael Kórház Kedd Aug. 25, 2009 7:23 pm

*Gondolataiba merülve ül a padon, nem is törődve azzal, hogy kik mennek el mellette, körülötte. Ám Sora pillantását észreveszi, visszazökkenti a jelenbe, és a pillantás mögötti gondolatokat is látja. Pontosabban annyit, hogy a lány szerint eléggé különbözik a városlakóktól. Ebben lehet némi igazság, még egy laikus is észrevehet néhány különbséget. De ez főként az öltözetén mutatkozik meg. Nem minden nap látni olyan embert, aki fedetlen mellkassal rohangálna az utcán. A viselkedésben meg csak egy-két apróságot lehet észrevenni. No meg bőre kicsit sápadtabb a normális emberekénél. Ám erre rá lehetne fogni, hogy albínó. És máris kész a magyarázat. Először nem is gondol arra, hogy megszólítsa a lányt, de aztán másképp dönt. Feláll a padról és lassú, hangtalan léptekkel elkezdi követni. Hamarosan utoléri és dallamos hangon megszólítja.*
- Szép napot Hölgyem! *Megszokott udvarias forma. Amikor nem emészti a düh, inkább úgy viselkedik, mint ahogy régen tanították.* - Elnézést, hogy zavarom, remélem nem veszi tolakodásnak. *Tipikus múlt századbeli viselkedés, ami ma már nagyon ritka.* - Megkérdezhetem, hogy miből gondolja úgy, hogy különbözöm az itteniektől? *Kérdése talán furcsának tűnhet, hiszen a lány nem mondott ki semmit sem hangosan. Dylan inkább hozzátesz még egy mondatot, mielőtt gyanakodna a lány a kilétére.* - Csak a rám vetett pillantása miatt gondolom ezt. *Rámosolyog Sora-ra, ártatlanabbá téve a kérdést.*

Tárgy: Re: Rafael Kórház Kedd Aug. 25, 2009 7:52 pm

*Az magától értetődő, hogy a külsejében miben különbözik a férfi a többi emberi lénytől. Sora benne nem is ezt találja leginkább furcsának, hanem ahogy viselkedik, ahogy a tekintetét hordozza az embereken. Belőle hiányzik az, ami itt mindenki másban megvan. Sora az első „vámpír-találkájáig” nem értette miért, de itt az emberek szemében állandóan látszik a félelem vagy legalább az idegesség, amit a gyakran előforduló eltűnések, halálesetek, brutális gyilkosságok miatt éreznek. Félelem amiatt a gondolat, vagy inkább tény miatt , hogy ez akár velük is megtörténhet. De a férfi mindenféle ideges grimasz nélkül ül a padon azt sugallva, hogy neki itt nincs mitől (vagy kitől) félnie, ellentétben a többi halandóval. Kicsit olyan a férfi tekintete, mint a nagyragadozóé, aki a legutóbbi vadászat után válogat a prédák között, hogy melyiket is ejtse el legközelebb. De a lány egy fejrázással kiveri a fejéből ezt a képtelen gondolatot. A következő pillanatban már egészen máshol járnak a gondolatai.
Összerezzen, amikor meghallja maga mögött a férfit, ahogy megszólítja. Nem emlékszik, hogy hallotta volna, hogy követi… Pedig elég hosszú utat megtett a kórház óta… Kicsit csodálkozik a férfi viselkedésén, ami inkább illik pár száz évvel ezelőttre, mint ide. Bár ezt a lány inkább pozitívan nyugtázza. Már válaszolna, de hirtelen ledöbben a kérdésen. Talán hangosan kimondta amit gondolt? Nem az nem lehet… Vagy kezd megőrülni, és újabban már magában beszél… Amíg a gondolatok végigfutnak a fejében csak döbbenten mered a férfira, majd zavartan lesüti a tekintetét. A magyarázatot hallva sem nyugszik le teljesen, mivel a dolog eléggé sántít… Sorának nem szokása ennyire nyíltan ránézni az emberekre… Lehet, hogy régen így volt, de most már biztos nem…* -Öhm… Biztos csak félreértett valamit…- *Motyogja zavartan, majd a végére egy remegő nevetgélést is megereszt, közben picit hátrébb araszol. Szemei kutatóan pásztázzák a férfiét.*

Tárgy: Re: Rafael Kórház Kedd Aug. 25, 2009 8:20 pm

*Lehet, hogy Sorának igaza van abban, hogy Dylanen nem látszik a félelem, ami más embereket felemészt. Nincs mitől félnie? Ez talán erős kijelentés. Még egy öreg vámpír is félhet, hisz nem ő a legerősebb. Ki tudja, hogy mikor kerül elő valami vagy valaki, aki legyőzi. És a mostani helyzet pont olyan, hogy egy - vagy több - Dylannél jóval erősebb lény jelenik meg. De rajta mégsem látszik félelem. Igaz, hogy ragaszkodik az életéhez, de nem gondolkozik annyira előre, hogy mi lesz ha a hibrid megjelenik. Egyelőre csak a jelen érdekli és annak minden eseménye. Szűkebbre fogva a kört, Sora-ra figyel. Természetesen furcsa lett volna, ha a lány meghallja a vámpír lépteit. Szándékosan járt hangtalanul, de nem mindig teszi ezt. Látja, hogy a lány összerezzen, de csak magában mosolyogja meg. Arcára csupán egy udvarias mosoly ül ki. Az is feltűnik neki, hogy Sora ledöbben a kérdésén, de ez nem lepi meg. Tudja, hogy magyarázata elég suta volt és nem ér el vele sokat. Legalábbis azt biztos nem, hogy higgyen neki a lány. Maximum csak elriasztja magától. Úgy meg semmiképp sem akarja feltüntetni, mintha Sora hangosan beszélt volna. Hazugságot nem akar elhitetni mással, legalábbis ekkora hazugságot nem. Most már láthatóan megmosolyogja a lány zavarát és kedvesen megszólal -ilyet is tud.*
- Nem, kérem ne jöjjön zavarba. Igaza van, hogy különbözöm az itteni emberektől, csak kíváncsi vagyok az Ön véleményére. *Mosolya nagyon barátságos, még a végén el is tudja hitetni a lánnyal, hogy nem fogja bántani. De hisz ez az igazság. Tényleg nem akarja bántani. Nem áll szándékában kiszívni a vérét vagy valami más. Csupán csak beszélgetni akar vele amiatt a pillantás miatt. Érdekli, hogy mit gondol róla a lány. A kis hátra araszolást is észreveszi, ilyen apróságok sem kerülhetik el figyelmét.* - Nem kell félnie. Úgy nézek én ki, mint aki bántani akarja? *Kérdezi továbbra is barátságosan.*

Tárgy: Re: Rafael Kórház Kedd Aug. 25, 2009 9:19 pm

*A hosszúra nyúlt ijedt csodálkozás helyét lassan átveszi a gyanakvás, ez az arcára is kiül egy szemöldök összevonás képében. Vajon mi oka lehet rá egy vadidegen férfinak, hogy odamenjen hozzá és megkérdezze, hogy mi a véleménye arról, hogy nem olyan, mint egy átlagos Fort Elminster-i… Azt pedig nem hiszi el, hogy csak kíváncsiságból… Ennyi erővel odamehetett volna ahhoz a lányhoz is, aki nem sokkal Sora előtt sétált el Dylan mellett. És tegyük hozzá, hogy aki sokkal vonzóbb is volt, mint Sora… Mert ki tudja, az is lehet, hogy erről van szó… De aztán Dylan kizökkenti a gondolataiból, amikor elismétli a kérdést.* -Hát öhm… Különbözik…- *Böki ki azt, amit már eddig is tudnak… Zavartan fintorog, elnéz oldalra, Dylan kérésétől és beszédstílusától csak még jobban zavarba jön. Az tény hogy a lánynak sosem volt az erőssége az ilyen… „gondosan megfogalmazott eszmecsere”* -Öhm… Nem mellőzhetnénk ezt a… öhm… a magázódást? Elléggé… idegesítő.- *Magában kínosan felnyög az utolsó szava miatt. Valahogy nem igazán illik ide az elhangzottak után… Az is igaz, hogy a magázódás miatt magában kicsit felháborodott, bár nem mutatta ki… Hiszen nem valami 50 éves öregasszony ő, hogy magázni kelljen… Azt pedig, hogy mit illik, meg mit nem, teljesen figyelmen kívül hagyja.*
-Én nem félek!- *Jelenti ki, talán hevesebben is, mint szerette volna, közben a homlokán megjellenek a nála felháborodást jelző barázdák.* -Csak… Csak meglepődtem.- *Motyogja utána halkan, közben az előbbi zavartsága is visszatér. Szerencse, hogy a lány nem pirulós fajta, mert különben most biztos elpirult volna…*

Tárgy: Re: Rafael Kórház Szer. Aug. 26, 2009 9:02 pm

*Mindenhol csak a gyanakvás. Persze, ezt Dylan saját magának köszönheti, ha odamegy vadidegenekhez és ilyet kérdez tőlük. Ez van, a férfi elméje már hosszú évtizedek óta nem ép. Talán túl teszi magát egyszer ezen, talán örökké ilyen marad. Csinos? Á, ez most nem érdekli. Van elé csinos lány a kastélyban is és hát neki nem nehéz letámadni bármilyen csinos lányt az utcán vagy épp egy kis szórakozás kedvéért elcsábítani. Nem, félre ne értse senki, a nemi élet nem Dylannek való, vámpírként nem lehet, a vérszívás az, ami őt kielégíti, mondhatni úgy mint mást a szeretkezés. A vérszívásra meg elég gyakran adódik alkalma. Elég feltűnően mosolyog a lány zavarán, viccesnek találja, hogy ennyire el tudta bizonytalanítani. A kérdésre vállat von.* - Ha szeretnéd. *Mondja mosolyogva. Jobb szereti a magázódást, mindig is erre tanították, de ha Sora-nak ez nem jön be, akkor válthatnak tegezésre. Sora felháborodásra pedig teljesen alaptalan, hisz a felsőbb körökben - ahová Dylan is tartozott egykor - még ma is teljesen megszokott, hogy a legfiatalabbat is magázzák. De az elkorcsosult emberek közt az illem már mit sem számít, nem törődnek vele. Talán ez az egyik leglényegesebb pont, amiért a vámpír megveti az embereket.
A heves kijelentést ismét megmosolyogja.* - Csak mondtam, nyugi. *Emeli fel védekezőleg a két kezét. Látja, hogy a lány felháborodik, de nem szomorodik emiatt el.* - Elnézést, ha megleptelek. Néha szokásom. *Mondja saját mentségére továbbra is kedvesen.* - Jobban megfigyeled az embereket, mint mások... *Jegyzi meg Sora szemébe nézve. Akár kérdés is lehet, de Dylan nem annak szánta.* - De választ még mindig nem kaptam a kérdésemre. *Mosolya ismét szélesen terül el arcán.* - Szóval. Miért gondolod, hogy annyira különbözöm a többiektől? *Teszi fel újra a kérdést, és látszik rajta, hogy addig nem engedi tovább a lányt, míg erre választ nem kap.*