-Az volt a ráadás. *jegyzi meg egy félmosollyal, való igaz, hogy sose volt túl szociális egy személy, és sose volt elég neki az, hogy ne barátkozzon, hanem muszáj volt azt is elérni, hogy ha nem utálják, hát legalább féljenek tőle, szerencsére ez Claudiusnál nem jött össze, pedig próbálta ám. De akkor meg lemaradt volna erről.*
-Ezt soha senki nem mondta még. *mosolyodik, és lehet hallani, hogy azért kissé megremeg a hangja. Fura lehet, de igen, meghatódott a kis kőszívű, de vannak még új dolgok a világon számára is.*
-Hát... Taran képes belefojtani a nyálába nagy szeretetében. *neveti el magát, a kutyája ilyen téren veszélyes ám a gazdira, egyébként meg nem igazán, akármekkora is, mert sosem bántaná. *
-Ezt egy szóval sem mondtam. Tudod... érted nem nagy ár, egyebet is feláldoznék, nem az a legfontosabb, hogy elhiggyék, hogy nincsenek érzéseim. Elvégre ember vagyok, ez így normális... most az van, hogy kárhozottakkal vagyok kapcsolatban, de ez az ő tudatlanságuk... *mondja egy apró sóhajjal, majd elmosolyodik, őt annál tovább nem zavarja, mit gondolnak, mondanak róla mások, ettől igazán nyugodtan tudja élni az életét. *
-Remélem... *válaszol kissé szomorkás mosollyal, néha csak átkozni tudja, hogy ebbe a világba született, mert ez valami förtelem, másrészt azonban örül, hogy legalább már rátaláltak egymásra. Talán azt az elkövetkező közös pár hét, hónap boldogság megéri azt is, ha utána már filmszakadás következik örök időkre.
-Claudius... én... szeretlek.*bámul a férfi szemeibe, életében először most monda ki úgy, hogy komolyan is gondolja minden tartalmával. *
